2014. július 23., szerda

SZIFON szakértő bemutatkozása: Galla Krisztina, családpeadgógus, life coach



1964-ben születtem Budapesten. Kisgyerekkorom óta egyet biztosan tudtam: gyerekekkel akarok foglalkozni…

1987-ben elvégeztem a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, és az ELTE Dohány utcai Gyakorló Általános Iskolájába hívtak tanítani. Miután férjhez mentem, vidékre költöztünk, úgyhogy megismerhettem mind a nagyvárosi, mind a kisvárosi pedagógusi munkát…
3 gyermekem van, így szülőként is jól tudom, milyen mérhetetlenül nagy kaland a nevelés…

Mikor a harmadik gyermekem is megszületett, úgy éreztem, nem tudnék mind az otthoni, mind az iskolai feladataimnak tökéletesen megfelelni, így a hivatásos anyai szerepet választottam. Azonban folyamatosan foglalkoztam a pedagógiát, pszichológiát érintő kérdésekkel, folyamatosan kerestem a különféle tanfolyamokat, továbbképzéseket – és ez ma sincs másként…

Végül szabadúszóként kezdtem el dolgozni: különféle tréningek megtartásától kezdve, szerteágazó témákat érintő csoportos beszélgetések moderálásán át a magatartási problémákkal küzdő gyerekekkel foglalkozó alapítványban való munkálkodásig a legkülönbözőbb területeken dolgoztam, de mindig úgy éreztem, csak részterületekkel foglalkozom. Aztán szerencsére rátaláltam egy családpedagógiai, majd egy Proaktív Life Coach képzésre, ami végre egyesítette mindazt, ami engem addig foglalkoztatott…

Nyitott vagyok, érdeklődő, empatikus és maximalista.  Úgy érzem, ezek a tulajdonságaim segítenek abban, hogy a hivatásomat sikeresen végezzem. Jelenlegi munkám sok sikerélménnyel ajándékoz meg: nagy öröm, ha látom, hogy a javaslataim alapján könnyebben veszik a családok a különféle akadályokat…


További szülőknek, nagyszülőknek szóló hírek, programok itt: www.facebook.com/ASZIFON 

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése